Marketikum

Minden hülyeség, amit az egyetemen tanítanak?

2014. szeptember 19. - Marketikum

A múlt héten a Facebookon bontakozott ki kisebb vita arról, hogy a suliban tanított marketing ér-e valamit. Többen azt mondták, hogy bizony semmit sem hasznosítanak abból, amit a hivatalos marketingképzésben megtanultak, teljesen haszontalan dolgok hangzottak el, nem gyakorlatban hasznosíthatók. Előszeretettel hangoztatják ezt a tanácsadók is, a legtöbben úgy, hogy az egyetemeken a nagyvállalati marketinget tanítják, így egy kisvállalkozó ott áll eszköz és tudás nélkül - illetve ott állna, ha ugye nem állnának rendelkezésére a kiváló tanácsadók.

Pedig ez marhaság.

Felsőoktatás.JPG

Valóban van két dolog, ami miatt az iskolák marketingképzései nem elég hatékonyak. Az egyik az, hogy a képzések célcsoportját nehéz meghatározni: a nagyvállalati marketingosztályra ugyanúgy kerülhet ember onnan, mint a KKV szektorba, az értékesítés területére ugyanúgy, mint az online kommunikációra vagy a piackutatásra. Ez pedig azt eredményezi, hogy a mindenből egy kicsit elven tanítanak - vagyis egy a pozíciók és feladatok által behatárolt tréning vagy képzés valóban sokkal konkrétabb, hatékonyabb lehet, hiszen az csak az adott dologról kell, hogy szóljon.

A másik hátráltató tényező abban rejlik, hogy az oktatóknak és a hallgatóknak egyaránt a számonkérésre kell készülniük. Az oktató olyan formában mutatja be a dolgokat, hogy ellenőrizhető legyen a tudás (és a definíció, a szavak jelentése sokkal könnyebben visszakérdezhető, mint a gondolkodás). És a hallgató sem a saját vállalkozására, konkrét feladatokra gondol, hanem olyan általános tudást akar, ami minden vizsgakérdésre alkalmazható. ha tud is példát mondani, akkor is az egyértelmű, az órán elhangzott biztos példát próbálja, mintsem kockáztasson azzal, hogy nem sikerül elmagyarázni valamit, vagy olyan dolgokba megy bele, aminek nem látja át minden aspektusát. 

Azt is el kell ismerni, hogy az oktatói kar a tudományos elefántcsonttoronyban ülva lassan értesül az újdonságokról, a kutatások és a publikációk amiket az oktatás forrásaiból olvasnak sokszor nem gyakorlati problémákkal foglalkozik vagy csak nagy lemaradással követi a valóságot. Nem egyszerű elfogadtatni az úkj témákat a szakdolgozatokban sem, ha a források-hipotézisek-tudományosság formaisága és követelményrendszere fontosabb a tartalomnál. Mint mindenütt itt is vannak persze úttörők, a szakmával napi kapcsolatot tartók - de évtizedek óta ugyanabban élő totálisan fogalmatlanok is.

Mindezzel együtt, aki úgy érzi, hogy "hát én semmit sem tanultam", az bizony saját maga a hibás.  A marketing gondolkodásmódját, a vevőcentrikusságot, a pozicionálást, a célcsoport-választást, a marketingtervezést meg lehet tanulni. A marketingtervezés például nem attól függ nagyvállalat vagy kisvállalat - legfeljebb utóbbi más elemekre koncentrál. Ha a példák nagyvállalati oldalról jönnek is, amennyiben megértetted a lényeget használni fogod tudni. És minél több marketinges tantárgyad van, annál használhatóbb, kézzel foghatóbb tudást kaphatsz.

Tanulható a számolás is: nem mondhatja senki, hogy nem tanították meg a marketing legalapvetőbb kontrolling-feladatait, amit a vállalkozásokban is használni kellene. A költségalapú árképzés, az árrugalmasság, a reklámhatékonyság számítás minden kurzus étlapján rajta van. Csak használni kellene. Nem elég megnézni a konverziós számokat az analitikában - de már az is egy lépés: annak jele, hogy megértetted a számok fontosságát a marketingben.

Vagyis ott van a tudás a kezekben, csak a konkrét helyzetekre alkalmazni kellene. Felismerni, mikor mire van szükség. Értelmezni a szituációkat, hogy hol használhatóak a megtanult elemzések, mikor melyik témát kellene felhasználni. Sokszor már az is érték, hogy az egyetemen tanultak alapján tudod, mit kell nézni, nem kell feltalálnod, összeszedned olyasmit, amit mások már végiggondoltak.

Nem egyszerű ez, nem mondom, hiszen a szituáció nem késztet arra, hogy megpróbálj hasznos tudást összeszedni (hanem hogy levizsgázz), de érdekes megnézni, hogy azok a hallgatók, akiknek konkrét céljai, elképzelései vannak, mennyivel jobban jönnek ki ezen helyzetekből. Általában a levelezősök azok, akik saját munkájuk érdekében, saját előrejutásuk érdekében gondolják át és alkalmazzák a megtanultakat: sokkal értelmesebben kérdeznek, sokkal hamarabb alkalmazhatóvá válik a kezükben a tudás, amit kapnak.

Érdekes tanácsadóként szembesülni azzal, amikor a marketinget alkalmazni kívánók rádöbbennek, hogy jé, ezt már tanulták, tudják - csak nem gondolták így végig, vagy nem ismerték fel, hogy ez az. Ez is egy tanulási folyamat. Vannak szakmák, ahol az elméleti tudást több éves szakmai gyakorlat, munkatapasztalat során validálják. A marketingben nincs így - de akár lehetne is.

A bejegyzés trackback címe:

https://marketikum.blog.hu/api/trackback/id/tr536695105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása