Marketikum

2014-15 marketinges trendjei

2014. június 13. - Marketikum

A múltkor már elkezdtem írni a témáról - aztán jól nem lett belőle semmi. Illetve dehogynem, csak nem az. De azt hiszem érdemes lesz rászánnom magam, és tényleg összeszedni néhány fontos trendet, ami meghatározhatja a marketing fejlődését és fókuszait a következő években. 

Mi itt kevésbé foglalkozunk a média és multik köreivel, így próbáltam csak olyan trendeket kiválasztani, amik akár kisvállalati szinten is megjelenhetnek, amik érdekesek lehetnek a KKV szektorban. A marketing egyik trendje ugyanis éppen az volt az utóbbi években, hogy egyre messzebbre távolodik egymástól a multi-marketing és a kisvállalati marketing. Igen, az internet demokratikus és olcsó, ennek ellenére egészen lehet milliókból működtetni egy rendszert, mint ennek töredékéből. A focihoz is csak 11 ember meg egy labda kell, mégsem versenyképesek soha a magyar csapatok mondjuk a Real-lal vagy a Bayern-nel. (Jó, itt a távolodásnak más okai is vannak - de ez a marketingben is megvan valamelyest - de ez egy másik post)

 

Smartcommerce - az e-kereskedelemnek vége, jön a mobil, mondják egyre többen. És mobilon más a vásárlás - sokkal jobban hasonlít az offline vásárlásra. Csökken az egy feladatra fordított idő (pl. innen: http://services.google.com/fh/files/misc/multiscreenworld_final.pdf), nincs hely a kijelzőn minden többletre, amit a webshop biztosít - vagyis egyszerűsödik, sallangmentesebb lesz itt a kommunikáció.  
Ezt jól lehet viszont használni arra, hogy ne a teljes vásárlási folyamatot tegyük rá a felületre, hanem kiegészítsük az offline vásárlást. A kiterjesztett offline vásárlás (smartcommerce) egy olyan lehetőség, ami akár a kicsiknek is lehetőség lehet. Fel lehet kerülni a térképre - szó szerint, a helymeghatározással pedig a lokális ügyfeleket is el lehet érni. Miért töltené le az applikációnkat bárki? Miért ne - ha az nem egy bonyolult applikáció, hanem mondjuk egy kedvezménykupon! Amíg tehát az offline boltok működnek - jó sokáig még - addig mindig lesz lehetőség arra, hogy az okostelefont ezt támogassa. 

Azonnal mindent - Ebben sokféle területet emelnek ki a szakértők, a valós idejű tartalomszolgáltatástól kedzve az ügyfélkezelésig, én azonban egy másik aspektust tartok fontosnak: az azonnali vásárlást. A marketing erőteljesen és hatékonyan tud hatni az attitűdökre - miért ne ragadnánk meg a cselekvési attitűdöt abban a pillanatban, ahogy felmerül? Ma már ki lehet egészíteni egy plakátot, szólólapot, kommunikációs anyagot nem csak olyan QR kóddal, ami valamilyen tartalomra mutat, hanem akár vásárlás gombbal is. A mobilfizetés is szélesebbre nyitja ezen lehetőségeket. Ne csak a vágyat keltse fel az üzenet, hanem legyen impulzusvásárlás is - ott helyben, azonnal! Vásárlás a plakátról, vásárlás a kirakatból: mindig mindenhol, akkor amikor az impulzus elér. 

Marketingkutatás - Kis netes kereséssel kideríthető, hogy nem csak én gondolom úgy, hogy a fogyasztói piackutatás vissza fog térni - ha nem is a korábbi fényébe, de az adatbázis mellé egyenrangú félként. A klasszikus piackutatást az adatbányászat és a big data kicsit megrogyasztotta, de a divathatás lecsengésével mindenki rá fog jönni, hogy nem elég az analitika, akármilyen nagy is az adat nem pótolja az insight-ot. Sokakat még elvakít, hogy ha tudom mit csinál, miért érdekelne, miért csinálja - de majd ők is rájönnek, hogy a megfelelő ajánlat és a megfelelő üzenet csak a fogyasztók ismeretével érthető el. Hiába az AB teszt, ha abban minden ajánlat rossz. A kvalitatív kutatás jelentős megerősödésére számítok - és elsősorban nem az online kvalitatív területen (sőt!).

Személyes marketing - és nem a WOMM, hanem a vállalati marketing visszatérése a személyes felé is el fog indulni. Ahogy egyre jobban érezzük a nyomást az online világ felől úgy fordulunk majd, mi fogyasztók, azok felé, akik tényleg hajlandóak beszélni velünk. És lejövünk a netről, vagy ha nem is, de erősebben próbáljuk elrejteni, mit csinálunk ott. Ahogy tudatosodik a fogyasztó, úgy lesz egyre értékesebb a személyes elérés: megtalálni a fogyasztót és személyesen neki mondani valamit - ez a klasszikus kereskedelem. Hiszek benne, hogy aki kereskedő az érvényesülni tud, a kereskedelmi kompetenciák és tudás felértékelődik - az online világ minden fronton való előretörése ezt nemhogy gátolja, de még erősíti is.   

Gamification - És nem a pontok és szintek, hanem a belső motivációk felerősítése más elemekkel (külső és belső motivációs elemek egyaránt). User experience (felhasználói élmény) mondja az online szakember, ez a kulcs, az élmény - és mi más adhatna jobban élményt mint a játék? Lesz itt olyan játékosítás, hogy azt se tudjuk hová nézzünk. 

Crowdsourcing - Adjuk ki a szakértőknek, és ki más is értenek hozzá jobban, mint a fogyasztó? A gamification mellett a másik buzzworld is a bevonásról szól, a fogyasztókkal való kapcsolatról. Minden, a fogyasztók által generált tartalom felértékelődik, hát miért ne csinálnánk tudatosan?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://marketikum.blog.hu/api/trackback/id/tr646234261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása